-
Igen, a gyerekem apja is Idő Lord, de
itt többet nem mondhatok, üldöznek engem. Melyik évből jöttek vissza?
-
2013-ból. – válaszolt A Doktor.
-
Legyenek 2013-ban ugyanezen a napon
tizenkét órakor a Buckingham Palota előtt. – mondta.
-
Ne ott, nagyon sokan vannak. – szóltam
közbe. – Jobb lenne a Nelson szobornál, az nem annyira zsúfolt.
-
Akkor ott. Most pedig menjenek. -
változott kedves hangja, ellenségessé.
-
Persze megyünk is, és gratulálok a gyermekéhez.
– állt fel útitársam a székről.
-
Viszlát, és köszönöm.
A
Doktor bólintott egyet és kiléptünk a kórteremből. Csendben sétáltunk a
TARDIS-hoz, utána sem beszéltünk túl sokat. Kiléptem a hajóból és a Nemzeti
Galéria egyik termében találtam magam, a helyiségben az összes tekintet rám
szegeződött. Visszaszaladtam a járműbe és vázoltam a helyzetet. A barátom nem
esett kétségbe, kapcsolgatott egy kicsit, és már mondta is, hogy kiléphetek a
friss levegőre. Most a Trafalgar téren, a szökőkutaknál találtam magam, pár
méterre a Nelson emlékoszloptól. A szememmel Édesanyámat kerestem, nem láttam
sehol. A Doktor is kilépett a TARDIS-ból, egy különös nyaklánccal a kezében,
oda adta nekem, csak akkor láttam, hogy egy cetli is van rajta, ,,Boldog Szülinapot!” felirattal. Azért
megkérdezte hanyadik, a huszonötödik volt. Nekem csak az volt a kérdésem, mit
kaptam? A válasz igen meglepett, egy szónikus nyaklánc, elmesélte azt is,
egyszer felrobbantotta azt a gyárat. Nem értettem, hogy akkor most ezt honnan
szerezte, azt mondta ez maradjon az Ő titka. Gyorsan a nyakamba tettem, ezután
újra körülnéztem és megláttam Anyámat. Éppen felénk tartott, nála is volt
valami. Amikor szembeért velem, Ő is megköszöntött, tőle egy naplót kaptam. Azt
mondta mindent írjak fel benne amit most átélek, mert nem tudhatom mi fog
történni velem. Útitársam azt mondta,
hogy születésnapom alkalmából elmegyünk a Medúza zuhatagba, addig anyám
elmesélhet mindent amit akar.
-
Kezdjük ott, hogy tegeződjünk! A nevem
pedig Agnieszka Dombrowski. Mielőtt mondanál valamit Doktor, az Idő Lord nevem,
A Látó.
-
Honnan jött? – kérdezte miközben
elindultunk.
-
Már fiatal koromban kiváló telepatikus
képességeim voltak.
-
Az nagy erény. Isabelle veled történt
már olyan, hogy beleláttál az emberek gondolataiba? – fordult felém.
-
Sokszor, de nekem is lenne hozzátok egy
kérdésem.
-
Mi az? – kérdezte az Édesanyám.
-
Miért hallom sokszor az erős
szívdobogásom?
-
Mert nekünk két szívünk van. –
válaszolták egyszerre.
-
Értem. – bólintottam – és a Medúza
zuhatagban mi van?
-
Igazából semmi, az Idő Háborúnak az
egyik ütközete volt ott, egyszer pedig a Föld és még huszonhat bolygó, te nem
emlékszel erre? – húzta össze szemöldökét A Doktor.
-
Valami rémlik, hogy mesélték, szerintem
ez akkor történt amikor kómában voltam.
-
Voltál kómában? – kérdezte ijedten
Édesanyám.
-
Egyszer bevertem a fejem amikor a
egyetemre jártam és a kémikusokkal kellet együtt dolgoznunk, mai napig a hideg
ráz tőlük.
-
Az orvosok sosem mondtak semmit
különöset a szervezetedről?
-
Nem mondhattak! Elintéztem ezt azonnal
miután megszületett. – mondta Anyám – Még jó, hogy jöttetek.
-
Megjöttünk! – kiáltott fel A Doktor –
Nem néztek ki?
-
Milyen kérdés ez, az univerzum legszebb
helyén vagyunk! – nézett hülyén Anyukám.
Kiléptünk a TARDIS
ajtaján, én kicsit tartottam de mutatták nekem, hogy nyugodtan menjek ki, kapni
foguk levegőt. A látvány ami elém tárult csodálatos volt. A zöld, a sárga, és a
bordó színek alkották az egészet. A Doktor egyszer mesélte, hogy Ő gyerekkorában
járt itt elsőnek, az Édesapja hozta el, akkor amikor kilencven éves volt. Ezen
a számon már meg sem lepődtem. Mikor visszamentünk nem bírtam tovább és
megkérdeztem Anyától, hogy miért nem mondta el az igazi nevét. Elmesélte akkor üldözte az űrrendőrség, mert
azt hitték Ő robbantott fel egy épületet. Azért hazudott a nevéről, mert tudták
az Idő Lord nevét és azt is amit a Földön használt. Akkor már három hónapos
terhes volt velem. Azt is elmesélte, hogy az Apám az Idők Háborújában vesztette
életét. Ő el tudott menekülni egy hajóval, de az lezuhant a Srikán. Amikor ezt
kimondta megértettem mit akartak mondani a Rakik. Valahogy azt a kütyüt, ami
lehetővé teszi az időutazást, kiszedték a járműből és valakik megbízták őket,
hogy menjenek vissza 1920-ba. Ezt elmondtam anyának és A Doktornak, előbbi
elmondta a Dalekok üldözték, akkor összeállt nekik a kép. Én nem értettem túl
sokat a halandzsájukból, de nekem is elkezdték magyarázni. A végére egész
világossá vált, lehet a Dalekok irányítják a rakikat. Ezt tíz percembe került
megértenem ugyanis, nekik ezt húsz mondatban sikerült vázolniuk. A Doktor
persze azonnal kitalálta, menjünk a Srikára. Ezt egyáltalán nem tartottam jó
ötletnek, ha ott vannak a Dalekok, és tényleg annyira utálják az Idő Lordokat akkor
nem túl biztonságos oda menni. Nem szóltam semmit tudtam, hogy leszavaztak
volna. Ezért inkább leültem a barna kanapéra és vártam az érkezésünk
pillanatára. A TARDIS nem soká abba is hagyta a rázkódást, ilyenkor már tudtam,
hogy a cél állomáson vagyunk. Egy kicsit még beszélgettünk, majd elindultunk
kifelé. A helyzet a Srikán nem csak engem, de anyát és A Doktort is meglepte…
Drága Lotte!
VálaszTörlésA blogom blogverseny zajlik, ha gondolod jelentkezz: http://konyvsarokbookcorner.blogspot.hu/2014/03/blognyito-verseny.html :)